Egy könnyű, egy nehéz, egy ráadás. Így is jellemezhetnénk azt a három könyvet, amelyek középpontjában az újrakezdés áll. Kezdjük a nehezebbel.

Edith Eva Eger: A döntés

című könyve megdöbbentő, egyben felemelő. Magunk előtt látjuk a kislányt, akit családjával együtt Auschwitzba hurcoltak – s aki maga volt a szerző. Egy gyermek szemszögéből ismerjük meg, milyenek voltak az elképzelhetetlen borzalmak, s hogyan lehet azokat át – sőt, túlélni.
És megtudjuk azt is, hogyan lehet felülemelkedni azon a traumán, mely az emberiség világtörténelmének
egyik legmegrázóbb tragédiája volt. A könyv kiadójának ismertetéséből kiderül, hogy a magyar származású Edith Eva Eger tizenhat éves volt, amikor családjával együtt Auschwitzba hurcolták. Szüleit
a hírhedt náci orvos, Joseph Mengele küldte gázkamrába, aki később arra kérte Edithet, hogy táncolja el
a Kék Duna keringőt – jutalmul egy vekni kenyeret kapott.
Edith nővérével együtt túlélte a borzalmakat, és úgy döntött, megbocsát fogva tartóinak, és mindennap
élvezi az életet. Kiszabadulása után jó pár évvel egyetemre ment és pszichológusnak tanult. Ma bántalmazott nőknek, poszttraumás stresszel, függőséggel vagy gyásszal küszködőknek segít.

Kép: A kiadó weboldala- https://openbooks.hu/termek/a-dontes/

Bármilyen helyzetből szabadulhatunk

“A döntés egyszerre memoár és útmutató, melynek célja, hogy mindannyiunknak segítsen kiszabadulni saját elménk börtönéből. Dr. Eger műve reményt és lehetőséget ad mindazoknak, akik meg akarnak szabadulni a fájdalomtól és a szenvedéstől. Akár rossz házasság, mérgező család vagy gyűlölt munkahely börtönében sínylődnek, akár önmagukat korlátozó hiedelmek szögesdrótja tartja őket fogva a
saját elméjükben, ez a könyv arra tanít, hogy a körülményektől függetlenül dönthetünk úgy, hogy az
örömöt és a szabadságot választjuk.” – olvasható a kiadó ajánlójában.

 

S egy másik kötet, melyet szintén egy magyar szerző jegyez:

Rácz Zsuzsa:  Állítsátok meg Terézanyut!

című műve egy igazi mai történet, mely egyszerre szól álláskeresésről és az Igazi Férfi megtalálásáról.
Ugyanúgy, mint az életben, vannak benne mélypontok, elbukások és felállások, újratervezés és
újrakezdés – s mindez szórakoztató, olvasmányos stílusban.

Rácz Zsuzsa könyve sokakat érintő helyzetekről, kérdésekről szól
Fotó: sajtófotó https://terezanyu.hu/sajto/keptar/racz-zsuzsa-3/

S e kötet szerzője is segítő hivatást talált magának: szupervízorként és coachként dolgozik. A történetből film is született, így megtekinteni is érdemes – csakúgy, mint a következő cikkben bemutatott képes-hangos alkotásokat.

Plusz egy ráadás könyv – Szücs Ildikó újságíró, asztrológus ajánlata.

Arjuna Ardagh: Az utolsó nevetés.

A történet egy férfiról, Matt Thomson-ról
szól, aki elvesztette mindenét: feleségét, gyerekeit, munkáját, az összes pénzét, és legfőképpen a kulcsot önmagához. Nem lát más kiutat, csak az öngyilkosságot, mert úgy érzi, valamit menthetetlenül
elrontott. Ekkor találkozik Joey Murphy-vel egészen különös körülmények között, aki egyszerre tanult tengerészmérnök, tanár, vállalkozó és vadember. Furcsa keveréke Forrest Gump-nak és Merlinnek, és
olyan segítséget ajánl Matt-nek, amivel a férfi az életén átvezető hullámvasútra ül fel. Tíz napos tréninget kap, amely során szembesül legsötétebb belső hibáival és megtalálja a mennyek országát is. A
végén pedig az öntudatra ébredés várja, és a lehetőség egy új életre.

“Az életed felett még mindig a régi hibáid és szokásaid diadalmaskodnak. Egyetlen kiút van, egy feladat.
Amit ilyenkor tehetsz, az az, hogy a szabadságot választod. Ha ezt meg tudod tenni, akkor a szoksások
köddé válnak, és letépheted a láncaidat, amelyek eddig bent tartottak a régi életedben… Tíz napot adok
neked, ma este kezdődik. Megmutatok mindent, amit látnod kell. Onnantól rajtad áll.” (Részlet a könyvből.)